Aki igazán boldog kutyákat akar látni, az mostanában sétáljon el behavazott kutyafuttatók környékére. Mikor alig 3 hónapos korában Bódog először találkozott hóval, értetlenkedve kapkodta apró mamutmancsait, és nem tűnt túl elragadtatottnak. A következő tél érkeztét kicsit félve vártuk hát, de felesleges volt a kétely. Szeretem persze én is a havat, csak elég hülyén néznének rám, ha ezt ugyanolyan eksztázissal adnám a világ tudtára, ahogy Bódog teszi. Ha valami furcsa oknál fogva nem látnánk a fehérséget, Bódog miatt akkor is tudnánk, hogy leesett néhány hópihönc: a negyven kiló tömör kecsesség ugyanis ilyenkor gyakorlatilag csak háton közlekedik odakint. Fejjel indít, csavar egyet a testén, oldalt-hanyatt vetődik, és a jeges-havas talajon csúszva, kúszva, négy lábbal kapálózva, esetenként pörögve jut el egyik ponttól a másikig. Ahol megáll a csúszás, ott felpattan, eszelős rohanásba kezd, még őrültebb lábsorrenddel futva, mint normálisan, és a következő első hófoltra újra leveti magát, és kezdődik minden elölről. Időnként aggódom, hogy ez meglehetősen balesetveszélyes, persze nem Bódog, hanem az őt bámuló autósok szempontjából. De az tény, hogy aki csak látja a kutty ámokfutását és fetrengését, egyből jókedvre derül. Ám nem minden kutya veszi ilyen örömmel a hideget és a havat. Aki még csak most áll kutyaválasztás előtt, jól gondolja meg, hogy ő maga a hideget vagy a meleget bírja-e jobban. Míg Bódoggal májustól októberig reggel tíztől napnyugtáig alig lehet kimenni az utcára meleg miatt, télen azt se bánná, ha folyamatosan sétálnánk a zegernyében, ő aztán nem fázik a vastag bundájában. De aki látott már januárban egész testében reszkető bull-terriert, vagy a hidegtől fogait hangosan vacogtató vizslát, az érezheti a különbséget. Szóval egy gyakorlati jó tanács: aki utál sokat hidegben sétálni, az válasszon nyugodtan vékony bőrű és bundájú ebet, így kutya és gazdája jól ki fognak jönni egymással. Legalábbis a séták hosszát és idejét tekintve biztos nagy lesz az egyetértés.
